Budapestről az óriási szabadság, a folyamatos lógások, csavargások után, egy kollégiumos iskola, maga volt a poklot!

Ahol aztán 5 évig folyamatosan nyárson voltam és lassan forgattak a tűz felett.
Az elején fájt. Aztán már nem annyira. Később már élveztem a vidéki levegőt és megtaláltam a szabadságot is. Ez így nagyon egyszerűnek tűnik. Nem volt az. Utólag biztos vagyok benne, hogy sokat tanultam belőle és az önismeretemet is mélyítette. Ez utóbbi akkor még egyáltalán nem volt tudatos. Ami biztos, hogy akaratom ellenére, rögtön verekedéssel kellet kezdenem a második napot. Pontosabban elvertek. Millió oka lehet, de vastagon benne volt az a tény, hogy pesti voltam. Ezért egyszerű volt a közutálat tárgyává válni, annál is inkább, mivel a közel 300 diák közül, rajtam kívül talán még ketten érkeztek a fővárosból. Pesten is sokszor keveredtem verekedős balhékba, de a kőszegi létem első néhány hónapja alatt, a heti 2 alkalmas verekedés olyan természetes volt, mint nyáron a bárányfelhők.

1973-ban megállt az életem egyik része. Szinte fagyasztóba került. Hmmm, talán jobb kép a hibernálás! Egy biztos, kettős életet éltem. Volt egy vidéki énem és életem, és amikor hazajöhettem, Budapestre, akkor a kőszegi életemet jegeltem és vittem tovább a budapestit. Igyekeztem minden percét jól kihasználni, ami az idő múlásával egyre kevésbé ment, hiszen általában augusztus 22-től, június 10-ig 90%-ban Kőszegen voltam.

Szép keretrendszer. Ez most jutott eszembe miközben ennek az anyagnak a megírásával küzdök. Igen, küzdök, mert az emlékekhez kötődő érzések, így 45 év távlatából is erős üzeneteket küldenek, jelenlétük intenzív. Érzem, hogy el-el veszek a régi érzésekben, amelyekkel hosszú ideje már nem találkoztam, mégis olyan az erejük, mint egy tudatmódosító szernek. Meg-megszédülök, nem találom a szavakat, néha meg egyszerre tódulnak az agyamba. Túl sok jön, mint a viharos tenger hullámai. Állj! Vajon miért ez a mondat mászott ki az újjaimból, amelyben víz van? Érdekes! A víz, mint metafora (?) az érzelmeket jelenti. Ráadásul azt írtam, hogy viharos tenger? Szóval még mindig itt tombolnak bennem ezek a régi emlékek?! Tomboljanak. Jó ez így.

És akkor nézzük azt a fránya keretrendszert. Fő keret 1973-78. Ebben két keretrendszer van, egy budapesti és egy kőszegi, a maguk szabályaival, kapcsolataikkal, történeteikkel, örömeikkel, fájdalmaikkal. Az átjárást és az életben maradást a két rendszerben egyszerre és külön-külön is az jelentette számomra, hogy képes voltam váltani. Nem ment egyszerre, folyamatosan kellet tanulni, csiszolni, fejleszteni. Erre akkor úgy gondoltam, mint az életben maradásomhoz szükséges legfontosabb valamire. Erős váltás volt, amikor Pestre jöttem és néhány hónapot nyáron itt töltöttem. Ami idegenné tehetett a haverok és mások előtt az a tájszólás volt! Emiatt kiközösíthettek volna Budapesten, itthon! Ugyanis a beilleszkedés – a túlélés diktálta ösztön azt parancsolta Kőszegen, hogy a vasmegyei tájszólást pillanatok alatt átvettem. De ezzel a pesti közegben pedig lebuktam, mert a tájszólásomat azonnal kiszúrták. Nagyon tudatosan kellet váltanom a két világ között.

Visszafelé ugyan ez, csak akkor a pesti szlenges, tájszólásmentes beszédemet kellet használaton kívül helyezni és a vasmegyeit használni. A „Vazsváár legváár” humoros forma vasmegyében, jót nevetnek rajta. Ugyan ez Budapesten tájszólás nélkül: Vasvár lekvár. Érthető. De abszolút nem humoros. Sőt! Ha Pesten ezt tájszólással elsütöttem, kínos csendben vizsgálgattak, hogy jól vagyok-e, majd szánakozva néztek rám és végül néhány óráig nem szóltak hozzám a barátam. Az elején nem értetettem. Aztán megértettem, és igyekeztem nekik is megvilágítani a poénos oldalát a szólásnak. Kár volt. Végül úgy döntöttem – vagy a sors adta kezembe ezt a megoldást, mint egyetlen esélyt? -, hogy ha itt vagyok erre változtatok, ha meg ott leszek akkor majd arra váltok. Tudatosan és elszántan váltottam!

Ugorva a időben és szinte a mai napig végig pörgetve az eseményeket, 2018-ig, a szabadon választott, valamint a rám kényszerített váltásokat mindig egy lejtmenet előzte meg. Ezek vagy meredek zuhanások, vagy sunyi, szinte érzékelhetetlen ellaposodások. De mindegyikben az a közös, hogy előkészítik a változást. Mindig a függetlenségem és a szabadon vállalt kötelezettségeim adtak egyfajta keretet az életemnek úgy, hogy szeretem a közösséget, a társaságot és ugyanakkor a magányt is igénylem. Éles váltásoknak tűnhet olyanok számára, akik nem így látnak és talán élhetetlennek is. De a mai napig fontos számomra váltás lehetősége. A választott váltások választása.

Ilyen volt számomra az is amikor 2000 őszén tudatosan ott hagytam a médiát. Az országban mindenki akkor tanulta az ismertséget, a sztárolást, a felfújt lufik lengetését és kezelését. Az azzal járó jót és rosszat is! A tv nézők és mi is, akik a tévében naponta, főműsoridős szereplők voltunk. Az első és sokáig egyetlen bombasiker az RTL életében a 100-1 c. vetélkedő volt. Aztán jött a többi. A jó is és ahogy már mondtam, a rossz is. Eltűnt a magánéletem. Bujkálni nem lehetett. Kikapcsolni az emberek érzékelését- látását szintén nem lehetet. Így állandóan megtaláltak, akkor is amikor nem akartam. Ez már csak ilyen! De én ezt meg akartam állítani, pihenni akartam. Elég volt a jóindulatú és kedves kéregetőkből, és a folyamatos zaklatásokból is. Döntöttem: abba hagyom! Persze, hogy be voltam szarva. Erős váltás ismét! Váltni nem könnyű, de néha muszáj. Két év mélyzuhanás, aztán lassú feltápászkodás és feltámadás. Ilyen is lehet a váltás.

Mint a régi játékban: Amerikááából jöttem, mesterségem híííres cííímere: SHFTNG. Az i betűket helyezd a megfelelő helyre 😊 – Igen, shifting! Jó néhány váltás után. ma már a shifting.hu oldalon találsz meg.