Ildi a neten egy közösségi oldalon ismerte meg Zo Lee-t (Zoli). Majd randiztak. ILdi már a második alkalommal kényelmetlenül érezte magát.

„Nem azt érzem amikor vele vagyok, mint amikor chatelünk. Mintha mással lennék. Másik emberrel. Ott van velem, de még sincs ott! Legalább is nem az a Zo Lee. Pedig olyan aranyos, laza, udvarias a neten. A valóságban meg nem érzem ugyan ezt. Hiányzik az a srác, akit a netről ismerek. Mit csináljak?”

Hosszan boncolgathatnánk az okát, Ildi ambivalens érzéseinek. Akinek ismerős a szituáció, bólogasson! Ildi valószínűsíthetően egy áldozat – Zo Lee és saját maga áldozata is. De Zo Lee is áldozat. Ő saját maga áldozata, mert látszólag Ildit és másokat ver át egy hamis kép közvetítésével, de valójában saját magát csapja be – kérdés, hogy rá fog-e jönni, vagy így éli le az egész életet?! Ez Zoli dolga.

Nézzük Ildit. Csak a digitális térben szerzett kommunikációs tapasztalatai alapján tájékozódik, ismerkedik. Szinte teljesen kimaradt – eddig – a valós térben szerzett tapasztalat (ha lett volna) beépítése hasznosítása, alkalmazása = emberismeret. Ez pedig másként nem megy, csak úgy, hogy (lehetőleg) minél több időt töltünk a valós térben. Hajrá!
Állj! Nem ítélem el a digitalizációt! Jó, hasznos, kell és megkerülhetetlen. De a „Lenni vagy nem lenni?” alapkérdés ebben a helyeztben így módosítható: Ki használ kit? Én használom a digitális eszközöket, a digitális teret, vagy ő használ engemet? Szinte hallom, ahogy automatikusan jön a válasz mindenkitől, hogy persze, én használom! A válaszom erre az, hogy: BIZTOS? Ha igen, akkor mitől biztos? Szóval érdemes óvatosnak, felkészültnek és nyitottnak lenni. Ez olyasmi, mint az egyoldalú táplálkozás. Imádom a lecsót, képes is vagyok szinte egész nyáron minden héten 2-3 alkalommal csak lecsózni, na de egész évben? Naná, hogy nem. Ezt a tapasztalatot, amely ennyire egyértelmű, most vetítsük át a digitális térre-térbe és a valós térre. Ha csak az egyiket, vagy csak a másikat választom, nem oké. Meg kell tanulnom, hogy a digitális térben mi a szemét, a hamis, a csőbehúzás. Ahogy a valós térben is.

Mivel a valós térben élek, tudatosítanom kell, hogy a digitáliis tér könnyebben manipulál – pontosabban kevésbe tetten érhetően -, szerintem alapkérdés, hogy az ott szerzett tapasztalataimat, hogy hasznosíthatom úgy, hogy ne keverjem a valósággal.

A digitális térben mindenki azt hitet el magáról, amit akar. Ezért nekem kell figyelnem! Itt egy hosszú lista következne, de a leghangsúlyosabb az, hogy a valóság más, mint a digitális valóság. Tehát, ha az időm nagy részét a digitális térben töltöm és nincs, vagy alig van tapasztalatom a valóságban, akkor a digitális világban szerzett tapasztalataimat automatikusan használom a valóságban. Na, itt a pofára esés! Nem hibáztathatok senkit. Mindenki saját maga tehet róla és ellene, hogy ne így legyen. Mire érdemes figyelni? Arra, ami ösztönösen mindenkiben ott van, meg van. Ez pedig a fenntartások, a kétkedések működtetése, amely érzések (ráérzések) legtöbbször alap kérdések formájában nyilvánulnak meg. Ilyen lehet a miért, a mi az oka, a mit akar, a biztos, a hogy érti ezt – kérdések.

Hagyod magad manipulálni, vagy figyelsz és vigyázol magadra. Minden döntés kérdése csak. Te, hogy döntöttél?